DK: egyre nő a munkanélküliség
A munkanélküliség növekedésére hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója hétfőn, jelezve: pártja egyebek mellett a minimálbérre rakodó terhek csökkentésével javítana a helyzeten.
A munkanélküliség növekedésére hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója hétfőn, jelezve: pártja egyebek mellett a minimálbérre rakodó terhek csökkentésével javítana a helyzeten.
Idén is tart évértékelő beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Deokratikus Koalíció elnöke.
A jelenleginél méltányosabb közteherviselést tartanak szükségesnek az ellenzéki egyeztetések résztvevői. Keddi megbeszélésükön egyetértettek az egykulcsos személyijöveledem-adózás megszüntetésében, az adókulcsokról és a különadók kivezetésének ütemezéséről viszont - főként az MSZP és a Demokratikus Koalíció véleménykülönbsége okán - nem jutottak megállapodásra.
A Demokratikus Koalíció (DK) a havi pár ezer forintos tandíjat, többkulcsos jövedelemadó-rendszer bevezetését és a "büntető jellegű" bankadó eltörlését támogatja - közölte Gyurcsány Ferenc pártelnök, független parlamenti képviselő kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Gyurcsány azt reméli, ha nem is szeptemberre, de jövő év elejére megvalósul az ellenzéki koalíciókötési megállapodás.
Kiszivárgott az a több mint hatvan oldalas munkaanyag, amely a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) politikai programját tartalmazza. A dokumentumot - amelyet most a Népszabadság idéz - a január 26-i kongresszuson fogadják majd el a küldöttek.
Nem vesz részt a Demokratikus Koalíció (DK) által a Bayer-cikk miatt vasárnapra, a Fidesz-székház elé tervezett antirasszista tüntetésen a 4K!. A párt a DK alelnökének címzett nyílt levelében azt írta, azért nem lesznek ott, mert elfogadhatatlannak tartják, ha valaki a rasszizmusból próbál politikai hasznot kovácsolni.
A DK alelnöke szerint Bayer Zsolt "egy gyalázatos bűnügy kapcsán az európai demokráciákban elfogadhatatlan hangon, minősíthetetlen módon" fogalmazott a magyarországi cigányságról.
Az LMP és a 4K! nélkül kezdődtek meg a tárgyalások az Együtt 2014, az MSZP és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció között. Az Együtt 2014 már elkészítette saját alkotmánytervezetét, amit Szigetvári Viktor alelnök szerint fel is tesznek az egyesület honlapjára, és erről szeretnének a szocialistákkal is tárgyalni. Amennyiben a kormány nem semmisíti meg a választási regisztrációt, a szervezet utcára viszi híveit.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke vezeti a párt delegációját a január eleji első ellenzéki egyeztetésen.
A Demokratikus Koalíció szerint az Alkotmánybíróság (Ab) döntésével az "orbáni rendszer" óriási pofont kapott, mivel az alapjait jelentő szabályokat semmisítették meg.
Az alapvető jogok biztosához fordult a Demokratikus Koalíció (DK), a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti székházánál szerdára virradóra történtek kivizsgálását kérve. A rendőrség azt közölte: közlekedési szabálysértés miatt állítottak elő három embert. Az MSZP szerint az Orbán-kormány a rendőrséget is koncepciós eljárásra használja.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megegyezésre van szükség a kormány és a felsőoktatási hallgatók között. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke kedden azt mondta: noha a tiltakozó diákoknak jobbára igazuk van, tandíjügyben nekik is engedniük kell.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnal meg kell egyezni a felsőoktatás jövőjéről, mielőbb nyugalomra és tárgyalásra van szükség, ezért a párt hétfői közleményében óvott mindenkit az erőszakos tiltakozástól.
A Demokratikus Koalíció arra kéri az ombudsmant, forduljon az Alkotmánybírósághoz, és indítványozza a kötelező iskolai hit- és erkölcstanoktatást előíró jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását - közölte Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő vasárnap közleményben az MTI-vel.
A Déká Rendezvény Kft.-n keresztül építi infrastruktúráját a Demokratikus Koalíció – derül ki a HVG csütörtökön utcára kerülő számából.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra hívta fel a Demokratikus Koalíció (DK) figyelmét, hogy több lehetőség közül képtelenség úgy választani, hogy a választás eredménye valahol ne legyen nyilvántartva. A kisebbik kormánypárt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: készséggel felajánlanak Vadai Ágnes számára egy hit- vagy erkölcstan könyvet, de hogy melyiket választotta, titokban tartják.
Dúró Dóra szerint a Demokratikus Koalíció (DK) javaslata a Jobbik elszigeteléséről és betiltásáról "az ötvenes éveket idéző hungarofób indítvány".
A Demokratikus Koalíció (DK) azt szeretné elérni, hogy a többi parlamenti párt közösen kezdeményezze a Jobbik betiltását a legfőbb ügyésznél. A DK hatályon kívül helyezné az alkotmányt, emellett a Nemzeti alaptantervet és a gyülekezési törvényt is módosítaná a szélsőjobboldal elleni fellépés érdekében.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy gondolja át döntését, amely alapján 132 agglomerációs buszjáratot szerveznek ki a Volánbusz számára. A párt szerint a BKV ezen járatai megszűnnek.
A Demokratikus Koalíció tiltakozik a felsőoktatási keretszámok ellen - írta szerdai közleményében a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett párt.